Már két hónapja annak, hogy visszatértem. Azt mondják, az idő mindent begyógyít, de nálam valahogy másképpen működhet a dolog, mert minél több idő telik el, annál többet gondolok a táborban töltött időre. Sok mindenben átértékeltem az életem. Nincs igényem újabbnál újabb ruhákra, mobiltelefonra, és főleg az ételt, azt is jobban megbecsülöm azóta. A téglagyárat lezárták, mert hamarosan bontják, így jelenleg nincs hol összejönni a csapatnak, de az utóbbi időben, amúgy se nagyon találkozgatunk. Márkot a múlthéten elkapták a rendőrök és bevitték tiltott fegyvertartásért, azóta nem sokat hallottunk róla. Gittával továbbra is járunk, és a köztünk lévő kötelék talán erősebb mint az időutazásom előtt. Őt is megviselik a nagyapjával történt dolgok, de ő könnyebben túlteszi rajta magát mint Ottó, mert vele, mint lánnyal soha nem alakult ki az igazi nagyszülő-unoka kapcsolat. Ottó viszont nagyon nehezen viseli, de minél több dologgal szembesül, annál elfogadóbb. Úgy látszik nála működik az "idő mindent megold" dolog. Amikor tehetjük, Annát mindig meglátogatjuk. Ma már az öccsével is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és az ő segítségükkel próbálom minél jobban megismerni, és megismertetni az emberekkel a múltat, hogy soha többé ne lehessen még egy Auschwitz.
VÉGE!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése